SÁIK Székhelyintézmény

Két tanítási nyelvű képzés

Beszámoló a Talent alapítvány tevékenységéről

Beszámoló a Talent alapítvány tevékenységéről - 2016. év

A Talent alapítvány a tehetséges tanulók támogatására jött létre.
A 2016-os tanévben is e célunknak megfelelően folyt az alapítvány tevékenysége.
Mint minden évben, így 2016-ban is részt vettünk az iskolánkban megrendezett tanulmányi versenyek szervezésében, lebonyolításában és anyagi támogatásában a résztvevők jutalmazásában; úgymint a megyei idegen nyelvi prózamondó verseny és a megyei német nyelvi civilizációs verseny megszervezése.
Támogatjuk a tehetséges tanulók tanulmányi versenyeken való részvételét a nevezési díj átvállalásával és az utazási költségekhez való hozzájárulással.
2016-ban is átadtuk a Talent-díjat iskolánk egy olyan nyolcadikos tanulójának, aki tanulmányi ideje alatt több területen is kiemelkedő eredményeket ért el.
Hozzájárulunk olyan oktatási anyagok beszerzéséhez, amelyek a pedagógusok munkáját segítik a tehetséges gyermekek versenyekre való felkészítésében.
A fenti célok, feladatok megvalósításához kérjük a továbbiakban is az alapítvány támogatását.