SÁIK Székhelyintézmény

Velünk történt

Balassagyarmaton jártunk

2016. október 11-én kedden egy csodálatos kiránduláson vehettünk részt. Ellátogattunk a balassagyarmati Palóc Múzeumba, ahol több kiállítást is megtekintettünk.
Az első állomáson a „Bölcsőtől a sírig” elnevezésű termet néztük meg. A régi emberek szakmáiról, hétköznapjairól tudhattunk meg pár fontos információt. A második állomáson népviseletekről és régi tárgyakról tanulhattunk. A harmadik állomás az 1. világháborút mutatta be nekünk. Számomra ez volt a legérdekesebb. 1914-ben megölték Ferenc Ferdinándot, ezért kitört az 1. világháború. A világégés 1914 – 1918-ig tartott. 1916-ban mindenki gyászviseletet hordott. A katonáknak dögcédulájuk volt, amely egy kis ezüstszínű doboz, ami a személyes adatokat tárolta, ez a beazonosításuk miatt volt szükséges. 1919 január 29-én a csehek betörtek Magyarországra, de a balassagyarmati emberek kiüldözték őket, ezért Balassagyarmatot nyilvánították a legbátrabb városnak. Sopront pedig a leghűségesebbnek, mivel Magyarországot választották otthonuknak. A kirándulás végén egy kis boltban emléktárgyakat vehettünk a látottakról.
A nap végén egy cukrászdába látogattunk el, ahol finom süteményeket ettünk. Nagyon kellemes napot töltöttünk a múzeumban, és élményekben gazdagon tértünk haza.

Gáspár Lili
5.a osztály